Hallgasd a szél dalát! / Flipper 1973

Murakami Haruki

A két kisregény elbeszélője 1978 áprilisában egy derűs nap délutánján épp baseballmeccset nézett a tokiói Dzsingú stadionban, amikor a pillanat hatása alatt megérett benne az elhatározás, hogy regényíró lesz. Így is lett, eljött az ideje, hogy elmesélje egy régi nyár végének történetét. Saját történetét a 21 éves, nevesincs egyetemista fiúról, Patkány nevű barátjáról, akivel J bárjában nyugati jazz zenére nyakalták a sört. Meg a japán diákmozgalmakról, a kapcsolatok közötti botladozásokról, veszteségekről, sérelmekről. És lányokról. Arról, aki lemondott az életről, vagy arról, aki nem csak azért különleges, mert hiányzik egy ujja, hanem mert ha egyedül van, különféle emberek szólongatják. Aztán szexről, de főleg szexuális merengésekről. És szenvedélyekről, a flippermániáról meg az újrajátszás lehetőségéről. Murakami két kisregénye már magában rejt mindent, ami a kiforrott művekre jellemző. Ebből a két írásból bomlik ki majd a Birkakergető nagy kaland, amely a szerző számára is meggyőző erővel bizonyította, hogy 1978-ban valóban regényíró született… A Geopen Kiadónál megjelent művei: Szputnyik, szívecském!, Kafka a tengerparton, A határtól délre, a naptól nyugatra, Birkakergető nagy kaland, Világvége és a keményre főtt csodaország, Norvég erdő, Kurblimadár krónikája, Tánc, tánc, tánc, 1Q84 trilógia, Miről beszélek, amikor a futásról beszélek, A színtelen Tazaki Cukuru és zarándokévei, Köddé vált elefánt, Férfiak nő nélkül, Hallgasd a szél dalát / Flipper, 1973, Sötétedés után


Sajtó megjelenés


Ekultúra



Bolti ár: 3 890,00 Ft

Geopen ár: 3 112,00 Ft

-20% | 778,00 Ft kedvezmény

Kosárba
Személyes átvétel: Ingyenes
Pick Pack Pont: 3-5 nap 550 Ft
Házhozszállítás: 3-5 nap 990 Ft

Belelapozó: N/A

Eredeti cím: Kaze no uta o kike/Hear the Wind Sing, 1973 nen no pinboru/Pinball, 1973

Fordító: Mayer Ingrid

ISBN: 9786155331541

Kiadás éve: 2016

Kötés: keménytábla, védőborító

Méret: 144 x 208 mm

Szerző: Murakami Haruki

Terjedelem: 240 oldal

Ezek is érdekelhetik

A sündisznó eleganciája

Muriel Barbery

Bolti ár: 3 990,00 Ft

Geopen ár: 3 192,00 Ft

Halászok

Obioma Chigozie

Bolti ár: 3 990,00 Ft

Geopen ár: 3 192,00 Ft

A sor

Olga Grushin

Bolti ár: 4 990,00 Ft

Geopen ár: 3 992,00 Ft

Sárga Babilon

Kim Fay

Bolti ár: 3 990,00 Ft

Geopen ár: 3 192,00 Ft

Maya naplója

Isabel Allende

Bolti ár: 3 990,00 Ft

Geopen ár: 3 192,00 Ft

A tenger

John Banville

Bolti ár: 3 690,00 Ft

Geopen ár: 2 952,00 Ft

És véget ér a magány

Benedict Wells

Bolti ár: 3 990,00 Ft

Geopen ár: 3 192,00 Ft

Ragadunk

Marina Lewycka

Bolti ár: 3 990,00 Ft

Geopen ár: 3 192,00 Ft