A Teheránban született Anita két éves volt, amikor szülei elváltak s ő édesanyja mellett San Francisco-ban nőtt fel. 13 éves volt, amikor visszakerült Teheránba, hogy együtt élhessen édesapjával és annak rokonságával. Míg Amerikában szűk családban, anyjával és nagynénjével élt, Teheránban egy családi vacsora egy szálloda halljában megrendezett fogadással ért fel. Tizenegy unokatestvér vette körül s hamarosan két öccse is született.
Az építészet és művészetek iránt érdeklődő kislány tizennégy évesen, apjával járt először Isfahan-ban. Elvarázsolta a főtér szépsége, lenyűgözte a karavánszerájból lett szálloda festett vakolatú lépcsőháza. Elhatározta, hogy kihagy egy évet az iskolából és azt Teheránban tölti.
Ez az év, 1979 azonban az Iszlám Forradalom végzetes éve volt. Állandó puskaropogásban éltek s az ég füsttől feketéllett. Tizenhetedik születésnapján éjszakai kijárási tilalmat vezettek be. Néhány nap múlva apja és mostohaanyja úgy döntöttek, hogy biztonságban szeretnének élni gyermekeikkel, s elhagyták az országot.
Egyetemi tanulmányait a Vassar College-ben kezdte, majd 2 és fél év után átment Berkeley-be, ahol angol nyelvből szerzett diplomát.
Egész életében írással és művészetekkel foglalkozott. Mielőtt regényét megjelentette, 10 éven át írt tánc kritikát és művészeti cikkeket két San Francisco környéki lapnak.
Majdnem öt évébe telt, míg megírta regényének első fejezetét és egészen addig senkinek nem beszélt arról, hogy egy könyvön dolgozik. Folyton kérlelte apját, hogy vigye Isfahan-ba, hogy képes legyen meghatározni regénye helyszíneit. Kedves elfoglaltsága volt az öreg hídon egy teázóban üldögélve nézni a rohanó vizet, - ez segítette magát a múltba visszaálmodni.
Rengeteget olvasott az iráni történelemről, irodalomról és művészetekről, kutatott az egyetemi könyvtárakban és meséket gyűjtött saját családjában is. Ahogy nyilatkozta: „Anyám kiskorom óta mesével vigasztalt. Meséitől a gondok úgy hullottak le rólam, mint a hagyma héja. Máskor megmutatták az utat, vagy éppen gyógyító álomba ringattak.”
