GEOPEN

John Grisham

A Publishers Weekly című szaklap a "90-es évek legsikeresebb írójának" titulálta. Csak abban az évtizedben több mint 60 millió példány fogyott könyveiből. Rajta kívül csak egyetlen másik író van, akinek 2 millió példányban jelent meg első kiadásban egy könyve.

John Grisham 1955-ben született az Arkansas állambeli Jonesboro-ban, apja építkezéseken és gyapotföldeken dolgozott, öt gyermeke közül John volt a második. 1977-ben könyvelői diplomát szerzett a Mississippi Állami Egyetemen, majd 1981-ben jogi doktori diplomát a Mississippi Egyetemen. Diplomájával önálló jogászi praxist kezdett Southaven-ben, a büntetőjogi területet hamar megunta, sikeres volt viszont polgári ügyekben. Csaknem egy évtizedig dolgozott jogászként.
1983-ban a Demokrata Párt színeiben beválasztották Mississippi állam képviselőházába, ahol 1990-ig dolgozott képviselőként.

1984-ben a De Soto megyei bíróságon tanúja volt egy 12 éves kislány megrázó vallomásának, aki nemi erőszak áldozata lett. Szabadidejében kezdett dolgozni első regényén, ami részben ezen az ügyön alapult, a képzeletbeli történet szerint az áldozat apja maga vesz elégtételt az erőszaktevőkön. A regényt, ami a Ha ölni kell (A time to Kill) címet kapta, 1987-ben fejezte be, először több kiadó is visszautasította, végül a Vinewood Press szerény 5000 példányos első kiadással indítja el Grisham írói karrierjét 1988 júniusában. A regény befejezésének másnapján Grisham elkezdett dolgozni újabb művén, ami egy tehetséges, fiatal jogászról szól, akit diplomája után elcsábít dolgozni egy látszólag tökéletes, de titokzatos jogi cég. Második könyve, a Cég (The Firm) 1991-ben a legnagyobb példányszámban eladott könyv lett, ettől kezdve évente jelennek meg új könyvei, rendszerint jogi témájú krimik, amik az amerikai Délen játszódnak, és amik rendszerint a dobogós helyek valamelyikén végeznek az éves eladási toplistán.

1992-es regénye a Pelikán ügyirat (The Pelican Brief) csak az Egyesült Államokban több mint 11 millió példányban kelt el, ezzel az évtized legkeresettebb könyve és egyben az egyeten, ami átlépte a 10 milliós példányszámot.

1996-ban egy eset erejéig visszatért a jogi pályához, amikor sikeresen képviselte egy vonatbalesetben meghalt férfi családját.

2001-től, a The Painted House c. regénytől kezdve nemcsak jogi témákról ír, hanem általánosságban a vidéki életről az amerikai Délen.

Szenvedélyes baseball rajongó, kedvenc csapata a St. Louis Cardinals és több gyerekcsapat támogatója is. A baptista egyház kéviselőjeként missziós tevékenységet is végzett, főleg Brazíliában. Renee nevű feleségével két gyermekük van, Ty és Shea. Mississippi-ben, Oxford közelében egy farmon és a Virginia-i Charlottesville-ben egy szintén vidéki birtokon élnek, megosztva idejüket a két hely között.

2010-től új műfajjal robbant be az irodalmi életbe: ifjúsági regénysorozatot indít, egy kölyökügyvéd főszereplésével. (Theodore Boone történetek)

Interjú John Grishammel

A szerző kiadónál megjelent könyvei

Az ítélet eladó (2003)
Az utolsó esküdt (2004)
Elmaradt karácsony (2004)
Keserű pirula (2004)
A manipulátor (2005)
A cég (2006)
Az ártatlan ember (2006)
A Pelikán ügyirat (2007)
A halott üzlettárs (2007)
Csodatévő (2007)
Az ügyfél (2008)
A fellebbezés (2008)
Az utca ügyvédje (2009)
Egy amerikai Pármában (2008)
Ha ölni kell (2008)
Holló a hollónak (2009)
Siralomház (2008)
Csapdában (2009)
Ford megyei történetek (2010)
A végrendelet (2010)
Theodore Boone a kölyökügyvéd (2010)
Vallomás (2011)

Linkajánló