Juliette Benzoni szülei 1935-ben telepedtek le Saint-Mandéban, amikor leányuk már tizenöt éves volt. A romantikus, történelmi ihletésű irodalom felé kilencéves korában fordult a kis Juliette. Ekkor került kezébe Jeanne d’Arc története, és ezzel meg is pecsételődött a kislány sorsa.
Ettől kezdve egyre jobban elmélyült a középkor és a reneszánsz időszakában, s többé nem tudott szabadulni ettől a szenvedélyétől. Azonban nem vezetett olyan egyenes út az íróvá válás felé. A háború alatt Juliette ápolóként dolgozott, de már ekkor elkezdett újságoknak írni.
Első férje, Maurice Gallois dijoni orvos jóvoltából bekerült a bourgogne-i társaságba, és két gyermekük is született. Hosszú-hosszú órákat töltött könyvtárakat bújva Bourgogne középkori történetének tanulmányozásával. Olvasmányai során bukkant rá az Aranygyapjú Rendjének történetére, melynek nyomán később megszületett a Catherine-regényciklus.
Néhány évvel a felszabadulás után az írónő elveszítette férjét, és Marokkóba ment, ahol férje családja élt. A Radio-Internationale szerkesztőségének tagja lett. Ez idő tájt ismerkedett meg második férjével, Benzoni kapitánnyal. A sors már nászútjuk elé is akadályokat gördített, mivel férjét Indokínába vezényelték, így az írónő édesanyjával utazott Capri szigetére.
Az írónő ezt követően Párizsba ment és teljes erejével az újságírásba vetette magát. Párhuzamosan volt munkatársa a L’Histoire pour tous (Történelem mindenkinek), a Journal du Dimanche (Vasárnapi Hírek) és a Confidences című lapoknak és folyóiratoknak, valamint számos történelmi tárgyú cikket is írt. Gérard Gauthier szerkesztő felkérésére egy folytatásos sorozat forgatókönyvének megírásába is belekezdett, ám ez túlnőtt önmagán és a Catherine-ciklus regényeinek megírására sarkallta az írónőt.
Azóta évente átlagosan egy-két új kötettel jelentkezik Juliette Benzoni. Regényei azon felül, hogy kitűnő stílusban megírt, kitűnő történetek, alapos történelmi háttérkutatásokra, hiteles forrásokra épülnek. Így a szórakoztatáson felül segítenek az olvasóknak jobban megismerni az adott kort, s nem csupán a történelmet illető részletességgel, hanem a konyhaművészet, a zene, a művészetek szempontjából is.
1. A firenzei lány sorozat
A firenzei lány (1999)
A vörös liliom (1999)
Fiora és a pápa (1999)
Fiora és a francia király (2000)
2. Államtitok sorozat
A királyné hálószobája (1999)
A vásárcsarnokok királya (2000)
Az infánsnő (2000)
Az álarcos (2001)
3. Hortense sorozat
A farkasok ura (2001)
Virradat (2001)
A szökevény (2001)
4. A Mediterrán expressz sorozat
Az ifjú feleség (2002)
A büszke amerikai (2002)
A mandzsu hercegnő (2002)
5. A varsói sánta sorozat
Kék csillag (2000)
York rózsája (2000)
Sissi opálja (2002)
A spanyol rubin (2002)
6. Forgószelek háza sorozat
Az utazó (2003)
A menekült (2003)
A betolakodó (2003)
A száműzött (2003)
7. Jeruzsálem lovagjai sorozat
Az elveszett kereszt (2004)
Az átok (2004)
A templomosok kincse (2004)
8.Marianne sorozat
Napóleon szerencsecsillaga (2005)
Az ismeretlen toszkánai (2005)
Négy tenger vándora (2005)
Válaszúton (2005)
Lángoló babérkoszorú (2005)
A remény (2005)
9. Marie sorozat
Az intrikus (2006)
A szenvedélyes (2006)
10. A szerelem és a halál játéka sorozat
A királyért (2007)
A véres mise (2007)
Az árnyak grófnője (2007)
11.Aurora sorozat
Hajnal szerelme (2009)
Hajnal fia (2009)