Andy Stanton

Andy Stanton

Észak-Londonban él. Oxfordban kezdte tanulmányait, de kirúgták a patinás intézményből. Volt stand-up humorista, lektor, karikaturista, közegészségügyi előadó és sok minden más.

Érdeklődési köre széles, de legjobban a képregényekhez, a könyvekhez és a zenéhez (főleg a dzsesszhez) vonzódik. Azt tervezi, hogy egyszer majd New Yorkban vagy Berlinben, talán mindkettőben él majd, mert imádja a művészvilágot. Kedvenc kifejezése most éppen a „Jó estét”, kedvenc szava legújabban a „kapitány”. Egyszerre több mint egy, de kevesebb mint tíz könyvet ír.

Magyarországon korábban sem volt ismeretlen a neve. Aki látta a Némó nyomában című, 2003-as amerikai számítógép-animációs filmet, vagy 2008-ban a Wall-e című 3D-s sci-fit, talán tudja, hogy Andy Stanton forgatókönyvírással és rendezéssel is foglalkozik.

Mindeközben Haragumi történeteit írja lázasan. Eddig kilenc könyv jelent meg Haragumi, a citromisszai gonosz vénember és bűzös tettestársa viselt dolgairól. Világszerte nagy sikert arat mind, és viszik, mint a cukrot, több milliós példányszámban. Közülük három könyvön már a magyar kiskamaszok, de még a túlkoros tinédzserek is szörnyülködhetnek.

Hogy kik azok a citromisszaiak? Ízelítőül bemutatjuk a legfontosabb szereplőket:

– Haragumi, a javíthatatlan rossz ember, akinek mindig rossz a kedve
– III. Vilmos Vili, a büdös hentes, Haragumi állandó tettestársa
– Polli, akinek mindig helyén van az esze
– Jákó, az óriáskutya
– Pásztorfi Péntek, a furfangos bölcs, akiről mindenki azt hiszi, mindent tud
– Cuki néni, a nyájas édességboltos
– Hurkás Jonatán, a város kövére
– Mosodás Márton,a mosodás, aki szereti ugratni a Hurkást
– Monsieur Köldök, akinek rettenetes a szaga
– Tallérosi Apor, a kekszmilliárdos
– Artúr, a troll
– A goblinok, név szerint:Rugany, Lábtő kapitány, Mócsing, Bűzfütty, Röffencs, Gömböc Pityu, Májbaj, Dumabunkó, Csörömpöröm

És még sokan mások innen-onnan...

A történetek szempontjából nagyon fontos szerepet játszik David Tazzyman, aki rajzaival megjeleníti a szereplőket, hogy ne csak elképzeljük, de lássuk is őket. Ő Dél-Londonban él barátnőjével, Melanie-val és fiukkal, Stanley-vel. Leicesterben nőtt fel, a machesteri Metropoltitan Egyetemen tanult rajzot, majd három évet töltött Ázsiában, mielőtt 1997-ben Londonba költözött. Szereti a focit, a krikettet, a kekszet, a zenét és a rajzot.
Haragumi és az egész népes citromisszai sereglet előbb-utóbb látható lesz a Nickelodeonon is.A kaporszakállúját neki!

Teljes életrajz
Pozíció Cím Ár

2 termék

Haragumi a rossz ember

Andy Stanton

Bolti ár: 1 990,00 Ft

Geopen ár: 1 592,00 Ft

Haragumi és a goblinok

Andy Stanton

Bolti ár: 1 990,00 Ft

Geopen ár: 1 592,00 Ft

Pozíció Cím Ár

2 termék