Stella Rimington

Stella Rimington

a Brit Biztonsági Szolgálat (MI5) első női főigazgatójaként vonult nyugdíjba 1996-ban.

Élete 1935-ben, dél Londonban kezdődött, Stella Whitehouse néven született egy értelmiségi házaspár második gyermekeként.

Diplomáját az edinburgh-i egyetemen szerezte, majd a liverpooli egyetemen képezte tovább magát. 1959-ben levéltárosként kezdett dolgozni a Megyei Levéltárban, Worcesterben.

John Rimingtonnal 1961-ben kötött házasságot, majd 1965-ben diplomata feleségként került Indiába.

Két évvel később kezdte meg munkáját a Brit Biztonsági Szolgálatnál még Indiában, majd visszatérte után Londonban folytatta. 1969 és 1992 között a biztonsági szolgálat mindhárom ágánál tevékenykedett különböző pozíciókban, végül főigazgatónak választották. Személyében először került nő a szervezet élére, akinek filozófiája is eltért elődeitől. Ő volt az első, magas rangú titkosszolgálati vezető, akinek a nevét nyilvánosságra hozták. A közvélemény felé való nyitottságát bizonyítja, hogy hosszas küzdelem után 1993-ban közzétett egy 36 oldalas könyvecskét A biztonsági szolgálat címmel. Ebben a könyvben első alkalommal került nyilvánosság elé az MI5 tevékenysége, működése és feladatai csakúgy, mint a főigazgató személyazonossága és fényképe.

1996-ban visszavonult, majd 2001-ben jelentette meg emlékiratait Nyílt titok címmel.

„Ez az írás őszinte összegzése életemnek és annak a huszonhét évnek, amelyet a titkosszolgálat, az MI5 berkeiben töltöttem. Ebből azonban nem következik, hogy csupán a kémelhárításról és a terrorelhárításról lesz szó. Mikor kiderült: memoárt írok, elszabadultak az indulatok. Miután a kéziratot véleményezésre átadtam egyik volt kollégámnak, a Whitehall teljes erővel beindította "kármentő" gépezetét. Ki tudja, hány másolat készült róla, de hosszú hallgatás után mindenki csak lebeszélt a visszaemlékezések kiadásáról. Védekeznem kellett, aztán félnem, hogy letartóztatnak. Végül az is megérne egy történetet, miként vett kedvező fordulatot az ügyem. A megjelenés körüli viták arról győztek meg, hogy a titkosszolgálatok egy része még mindig fontosnak tartja, hogy az információk döntően csak számukra legyenek hozzáférhetőek. Ez pedig inkább gátolja, mintsem segítené a mindenkori titkosszolgálatok munkáját, különösen a 21. században, amikor a nyilvánosság e téren is elengedhetetlen. A rizikót vállalni kell, de nem szabad hagyni, hogy a dolgok felemás módon kerüljenek napvilágra”. – nyilatkozta a szerző.

2004 óta hat regénye jelent meg, magyarul jelenleg az önéletrajzi Nyílt titok és a Végveszélyben című könyv olvasható.
Idén Stella Rimington lesz a rangos brit irodalmi díj, a 2011-es Man Booker Prize zsűrijének elnöke.

Forrás: www.wikipedia.org

Teljes életrajz
Pozíció Cím Ár

1 termék

Végveszélyben

Stella Rimington

Bolti ár: 2 490,00 Ft

Geopen ár: 800,00 Ft

Pozíció Cím Ár

1 termék