María keserű sóvárgással idézi fel a képtelen, szélsőséges háromszögkapcsolat részleteit: a határtalan örömöt, amellyel a testi gyönyört, az újdonság erejével ható intimitást felfedezte, valamint azt a mindent elsöprő, cinkos szenvedélyt, amellyel a festészetnek átadták magukat. E túláradó, törékeny boldogság felvillanásait végül beárnyékolja a féltékenység és a három művészpalánta tehetségének elvesztegetése.