New Yorkban járunk, a nyolcvanas években. Lucy Barton, a fiatal anya és feleség több hónapra kórházba kerül. Váratlanul meglátogatja rég látott édesanyja, és öt napot tölt a betegágya mellett. Anya és lánya azt teszi, amit talán még soha: beszélgetni kezdenek egymással. Ismerősök, rokonok történetein keresztül próbálják elmondani az elmondhatatlant, feltenni az évek óta válaszra váró kérdéseket. Akadozó párbeszédükből egy múltbeli titkokkal terhelt család képe bontakozik ki. De a regényt alkotó rövid villanásokból, emlékképekből felsejlik Lucy életútja is: menekülése a szülővárosából, barátságai, sikerei, magánéleti nehézségei, vívódása az anyaszereppel. „Mindannyian tökéletlenül szeretünk”, idézi fel egykori mentora szavait az íróvá lett Lucy Barton, és könyörtelen tisztánlátással, mégis bölcs derűvel vall emberi kapcsolatokról, fájdalomról, szépségről, bűnökről és megbocsátásról.
Elizabeth Strout (61) Pulitzer-díjas amerikai író, novellista nem ismeretlen a magyar olvasók körében. A nevem Lucy Barton a negyedik, magyarul megjelent regénye, amelyet 2016-ban jelöltek a rangos Man Booker Prize-ra. Az anya-lány kapcsolat mélységeit kutató történet kitűnik a szerző érzékeny visszafogottságával, önsajnálattól és érzelgősségtől mentes stílusával, az elbeszélés sokatmondó csöndjeivel.
