Végtelenek

John Banville
Lebilincselő olvasmány A tenger című regény Booker-díjas szerzőjétől.

A nyári napforduló idején Szent Iván napján vidéki otthonukba gyűlnek a Godley család tagjai hogy leróják tiszteletüket a haldokló apa az idő‘s Adam betegágya mellett. Feszültségekkel terhes nap vár rájuk hiszen mindegyiküknek megvan a maguk baja is.

De nincsenek egyedül: rajtuk kívül pajkos bajkeverő‘ görög istenek népesítik be a baljós hangulatú házat. Mivel képtelenek ellenállni a kísértésnek beavatkoznak a halandók életébe kémkednek utánuk incselkednek velük ső‘t olykor el is csábítják némelyiküket miközben irigykedve szemlélik teremtményeik bohózatba hajló tragédiáját. Az idő‘s Adam a végtelenek fogalmával folytatott küzdelmével írta be nevét a matematika tudományának nagykönyvébe ám most hogy földi ideje a végéhez közeledik saját emlékeinek végtelenjébe merülve tölti utolsó napjait. A kómában fekvő‘ férfi tudatáig nemigen jut el a tény hogy az istenek nem csupán az emberek életébe de halálába is képesek beavatkozni ső‘t ha kedvük tartja még az idő‘ folyását is képesek megakasztani. Az idő‘nként trágár humorral átsző‘tt és mindvégig mélyenszántó tisztánlátással megírt regény egyszerre kínál az olvasónak gyönyörűségesen evilági kalandot és nyújt számára kifinomult végtelenül bölcs bepillantást az emberi lét szörnyű mégis csodás titkaiba.


 


Linkajánló:


When Anaria Wnt to the Bookshop - Végtelenek
Moly.hu - Végtelenek
Gerincre vágva - Végtelenek
Ekultúra - Végtelenek
Indavideo - Balázs Éva beszél a Geopen Kiadó könyveirő‘l többek között a Végtelenekrő‘l
Gretty szerint a világ - Végtelenek

Bolti ár: 3 490,00 Ft

Geopen ár: 2 792,00 Ft

-20% | 698,00 Ft kedvezmény

Kosárba
Személyes átvétel: Ingyenes
Pick Pack Pont: 3-5 nap 550 Ft
Házhozszállítás: 3-5 nap 990 Ft

Együtt jobban megéri!   Akár 50% kedvezmény a bolti árból

3 490 Ft

2 443 Ft

+

Bolti ár: 3 490 Ft

Geopen ár: 2 443 Ft

30% | 1 047 Ft kedvezmény

Belelapozó: N/A

Eredeti cím: The Infinities

Fordító: Pordán Ferenc

ISBN: 9789639973381

Kiadás éve: 2012

Kötés: keménytábla, védőborító

Méret: 130 x 205 mm

Szerző: John Banville

Terjedelem: 296 oldal

Ezek is érdekelhetik

Bartleby és társai

Enrice Villa-Matas

Bolti ár: 2 990,00 Ft

Geopen ár: 2 392,00 Ft

Beck utolsó nyara

Benedict Wells

Bolti ár: 3 490,00 Ft

Geopen ár: 2 792,00 Ft

A tenger

John Banville

Bolti ár: 3 690,00 Ft

Geopen ár: 2 952,00 Ft

Rövid traktortörténet ukránul

Marina Lewycka

Bolti ár: 3 490,00 Ft

Geopen ár: 2 792,00 Ft

Day háborúja

A. L. Kennedy

Bolti ár: 3 490,00 Ft

Geopen ár: 2 792,00 Ft