Olga Grushin 1971-ben született Moszkvában, ám iskolai tanulmányait Csehszlovákiában kezdte, ugyanis haladó szellemű szociológus és filozófus apja összetűzésbe került a szovjet rezsimmel, s családostól Prágában telepedett le.
Grushin 1981-ben tért vissza Moszkvába, ahol a Puskin Múzeumban művészettörténetet, a Moszkvai Állami Egyetemen pedig újságírást tanult. 1989-ben ösztöndíjat kapott az USA-beli Emory Egyetemre, amelynek ő volt az első orosz állampolgárságú hallgatója. Ott szerzett diplomát 1993-ban, miután summa cum laude eredménnyel fejezte be a négyéves kurzust.
Az Egyesült Államokban élő Grushin előbb tudományos kutatóként és tolmácsként dolgozott a Carter Centerben, ahol Jimmy Carter elnök magántolmácsa volt, majd fordítóként helyezkedett el a Világbanknál. Jelenleg a Harvard Egyetem fennhatósága alá tartozó Dumbarton Oaks Research Library and Collection munkatársa.
Első novellái folyóiratokban – Partisan Review, The Massachusetts Review, Confrontation, Art Times – láttak napvilágot.
2002-ben kapta meg az amerikai állampolgárságot. Washington D.C.-ben él férjével és kisfiával.
A Szuhanov álomélete az első regénye.
Sikeres kosárba tétel!